5 net iroda - Mihály utca

Az 5NET irodán 2013 végén kezdtem dolgozni, amikor a cég a Mihály utcába költözött.

A csapat létszámához és tevékenységi köréhez tökéletesen illeszkedett az új iroda térkialakítása, így falakat nem kellett bontani. Egyet viszont építettünk, amelyen egyedi ablakfülkéket alakítottunk ki a világosabb helység érdekében.

A feladat az új iroda stílusának meghatározása és a dekor kivitelezése volt. Kezdetben egy másik csapat is dolgozott az irodában, az Ő igényeiket is figyelembe vettük a design kialakításakor (előtér).

A koncepció a költséghatékonyság elvét követte, mely elsősorban a cég arculatához és a srácok fiatalos, dinamikus stílusához illeszkedett. Mivel geometria, szimmetria és párhuzam mániás vagyok, így nem okozott gondot, hogy az 5net-nek tervezzek, mert már a vezetővel való első találkozó során kiderült számomra, hogy nagyon hasonlóan képzeljük el az alapvető vizuális irányelveket.

A látványosabb falmatricákra és az akkor újdonságnak számító Tilka-kábelvezetőkkel kialakított egyedi lámpa installációkra fektettük a hangsúlyt. A bútorzatot nem cseréltük le, ehelyett az új színvilághoz illő árnyalatot kapták a régi asztalok. Szerencsére az irodaszékekkel a dolgozók meg voltak elégedve, így a már bevált típusból kellett csak pár darabot pótolnunk, ezen a tételen spórolni tudtunk nagyobb összeget.

A vezető szobájában a Csepel bicikli és az egyedi cangatartó a meghatározó elem. Az Edison dekorizzók és a neon textilkábelek is az extra bringára akartak ráerősíteni. Az ügyvezető külön kérése volt egy olyan 3-4 polcos elem, ami nem elrejti a papírokat/dokumentumokat, hanem a saját munkamódszere szerint külön csoportba szedve, egyfajta állandó átláthatóságot biztosít köztük.

Bár 3 éves a projekt még nem lett fejezve teljesen, ennek oka részben a kislányom érkezése, részben az újabb költözés. Sajnos nem készült el a fejlesztői szobába tervezett egyedi lámpa installáció, az új tárgyalóasztal, illetve a tárgyalóban szánt médiafal. A költözés miatt viszont mindenképp rögzíteni szerettem volna azt az állapotot/hangulatot, amit sikerült elérnünk.

Falmatrica_ DekoRatio Branding & Design Studio
Világítás_Tilka
Tárgyalószékek_IdDesign
Fotelek_Innoshop
Fotó_Erdélyi Nóra