Az ősz színeiben

Szinte mindenlakótér tervezésekor adott néhány viszonyítási pont, amelyhez igazodnunk kell a projekt során. Az egyik első ügyfelem 70 nm-es lakása kapcsán az eredetileg cseresznyeszínben rendelt, ám egy adminisztrációs hiba folytán végül narancsszínben leszállított konyha volt az egyik legsarkalatosabb kérdés. Egyterű lakásról lévén szó, nem hagyhattuk figyelmen kívül, a cserére pedig nem volt lehetőség. Első pillantásra zavarba ejtett a szín mélysége és hatása, de a Balázzsal eltöltött első három órás találkozó során ösztönösenkialakult bennem a koncepció alapötlete. Nem merült fel kérdésként, hogy milyen stílusban kell újrateremteni a tereket, azonban tompítani akartam a klasszikus modern jegyek ridegségét, amihez a zöld, a sárga, illetve az arany különböző árnyalatait hívtam segítségül.

A terek elhelyezkedésén sajnos nem változtathattam, pedig az első gondolatom azt volt, hogy a nappalit felcserélem a hálóval, mivel az utóbbi egy sokkal világosabb tér volt.Azonban ez túl nagy költséggel járt volna, tekintve hogy a vizes helyiségeket, illetve a lakás bejáratát is át kellett volna helyezni. A nappali elrendezése is változatlan maradt, mivel a TV, illetve a hozzá kapcsolódó hangfalrendszer korábbi kialakítása nem tett lehetővé semmiféle módosítást.

Tulajdonképpen egyfajta ráncfelvarrást végeztünk, amely során lecseréltük a nappali bútorzatát, illetve a drapériákat,plusz tároló helyeket képeztünk a nappaliban gyönyörűen kialakított, két új beépített szekrényben. A hangulatvilágításra is nagyobb hangsúlyt fektettünk, mivel korábban csak az alapvető fényforrások kaptak helyet a lakásban, melyekhűvös fényükkel kissé barátságtalan hangulatot teremtettek.

Fél év munkájának eredményeképp az ősz színeiben harmonikusan pompázó ékszerdoboz született, amely időtálló otthonkéntszolgálja ki ügyfelem igényeit.

Van az az érzés, amikor az ember megkér valakit, hogy segítsen valamiben, de aztán nem tetszik a kapott eredmény, és nem merjük megmondani...
Ez az, ami nem fordulhat elő egy jó projektben, amire Kata garancia. A lakberendezés titka a hozzám hasonló laikusok számára egyértelműen az, hogyegy szakember hogyan tudja terelni a vevőt a jó irányba, nem átalakítva vagy befolyásolva annak ízlését, nem felülírva vágyait és álmait.
A szaktudás mellett kell a ráérzés. A tapasztalat mellett kell az egyediség, a frissesség. Ha ez az összhang megvan, csak jó sülhet ki a dologból, és én ezt éreztem végig.
Azt gondoltam a tervezés során: bármerre is megyünk, klassz lesz a végeredmény, és mindig sajnálhatom picit, hogy nem tudom meg, mi lett volna egy másik irányból.
De egy percig sem volt kérdéses, hogy összehasonlíthatatlanul jobb lesz, mint egyedül csinálni.
Balázs